Bakancslistám top háromjában szerepelt India,
így amikor lehetőséget kaptam, hogy bebarangoljam az arany háromszöget, nem tudtam másra gondolni csak számoltam vissza a perceket.
Az indulás előtti napokban alig aludtam, és amikor megérkeztem Delhibe, nem hittem a szememnek. Fejet vesztve cserélgettem az objektiveket, percenként dokumentáltam az ismeretlen világot, attól félve hogy ha nem így teszek, lemaradok valamiről.
India az a hely, ahol
a fotográfusok úgy érzik mintha a mennyben sétálnának. (közben meg a földön, jobb esetben csak tehenszarban taposva)
Hatalmas, gyönyörű épületek, megrázó kontraszt szépség és nyomor között. Delhi közel húszmilliós lakossága ínyenc étek a kamerának, a rengeteg hányatott sorsú ember és gyerek látványa pedig kőkemény push az érzékeny európainak.
Az első két napban szinte mindenkinek segíteni akartam, ha éppen hat gyerek jött velem szemben, hatfelé váltottam rúpiát a sarki gyümölcsösnél. Bármennyire is készítettem fel magam az út előtt, ott akkor, Delhiben jöttem rá hogy erre nem lehet igazán felkészülni.
Úgy éreztem magam mint valami filmsztár, minden percben nyújtották a telefonjaikat és szelfizni akartak velem. Jóleső volt meg nagyon rossz is..
Az első nap a hotelben azt mondta az egyik (egyébként végtelenül kedves és alázatos) alkalmazott hogy kedves miszter, ön nem turista a mi országunkban hanem vendég, mert nagyon szeretjük az európaiakat. Milyen szép, ugye?
Tele volt a szív hálával, és pofozgattam már akkor magam hogy menj a picsaba boldogati, ne sírjon neked a szád hogy lehetne több is a javadra mert melózol mint a szar.
DE! Sajnos tévedtem.
India az a hely, ahol
a fehéreket úgy bámulják mint egy csodát, és ahol a tehenek is emberek, legalábbis úgy sétálnak veled szemben a járdán, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Egyébként meg azt mondta az idegenvezető, hogy anyjukként tekintenek a bocikra a helyiek szóval így már akár ,világos’ is lehet(ne). Az első napfelkeltét egy gyönyörű templom előterében fotóztam.
Reggel hatkor a bejáratnál két jóképű azt mondta 800 rúpia a belépő, én meg hogy jajdeolcsó, köszönöm! Fel óra után az egyik odajött hozzám, hogy meddig szeretnék még fotózni mert lejárt a fél óra. Mondom neki, ember! milyen félóra? Hát még fel sem kelt a nap..
Adtam neki mégegyszer 800at, és kaptam egy kis papírt, kézzel ráírva az aznapi dátum, h ezzel majd jöhetek vissza még 12 órán át.
Megköszöntem, pacsiztunk és indultam vissza a hotelbe, ahol az idegenvezető elmondta hogy ebbe a szépséges templomba egyébként nem kérnek belépőt…
India az a hely, ahol
az európai ember célpont. Jaipurban egy nagyon kedves fiatal srác volt a sofőröm,akit a négycsillagos szálloda küldött nekem.
Hajnalban a város fölé vitt, h a legszebb napkelte szemtanúja legyek.
Apró zöld papagájok cikáztak a gyönyörű fényben, pávák sétálgattak körülöttem, miközben a rózsaszín Jaipur óvárosát fotóztam a magasból.
A legnagyobb szabadság érzése volt, komolyan. Meséltem a fiúnak az életemről, elmondta h nős, megmutatta a szépséges feleségét, én meg mindent az én Budapestemről.
Szerettem volna egy alkalmi ruhát, a helyiek úgy hívják ,sherwani’ és kérdezem az újdonsült havert h hol tudok beszerezni ilyet jó áron.
Lelkemre kötötte h ne vásároljak a centerben mert lehúznak, sőt jobb ha be se megyek a bazársorra, majd ő elvisz engem délután egy privát helyre, ahol a haverja varr az indiaiakra.
Hiába szaladtam már bele rengeteg szar emberbe életem során, mégis megvolt a bizalom, aminek a vége az volt hogy 60000 forintnak megfelelő rúpiaért akart eladni nekem ez a nagyon kedves es vendégszerető fiú valamint a ruhát elkészítő barátja egy olyan sherwanit ami a turista helyeken is töredékébe került és minőségében is szintekkel jobb volt.
Ez volt az a pont amikor átértékeltem mindent, az a pillanat amikor azt mondtam magamnak h elég a közvetlenségből, a nagyvonalúságból és jobb ha inkább töröm az angolt mert nem jó az én ,fajtámnak’ bizalmi kapcsolatba kerülni itt.
Nehezen de sikerült primitív és szívtelen turistává válnom.
India az a hely, ahol
ahol a csont sovány kiskutyusok haldokolnak a tűző napon a vörös téglák között.
Az én négylábúim velem alszanak, a gyerekeim, a megmentőim. Persze nem ez kell h a normális legyen.. de az hogy a riksasor mellett halott kiskutyát zabáljanak döglegyek, ez minden csak nem épp ésszel felfogható. Egyedül a kis vadmalacoknak örültem, mert önfeledten játszottak a térdig érő szemétben, ők tényleg boldogságban töltik az életük.
India az a hely, amit egyszer mindenképp látni kell. Hogy leráncigáld magad a földre és jóreggelt kívánj magadnak. Viszont legalább annyira korcs és geci, mint amennyire ártatlan.. Köszönöm h részese lehettem, hálás vagyok hogy ide is eljutottam, az útravalót egy életen át cipelem ígérem, és amiért jöttem, megkaptam. Ezerszínű portfolió egy számomra ismeretlen világról.
Viszont India az a hely, ahova nem szívesen térnék vissza újra. #namaste
Ui: a fent leírtak az én tapasztalataimból fakadnak és az én kizárólagos véleményemet tükrözik.
